Szemüveg nélküli ősz

Útban a kert felé az erdő közepén kitaláltam, hogy leveszem a szemüvegemet.

Talán, hogy pihentessem a szemem, nem tudom, talán egyszerűen csak egy hirtelen gondolattól vezérelve. Mit látok tisztán? Valahogy itt minden úgy tűnik, mintha nem is kellene ezeket a dolgokat tisztán látni, úgy szépek ahogy vannak magukban. Az árnyékban lévő falevelek sejtelmesen barnák, amikor a nap rájuk csillog, az avar gyönyörű sárgás barnás színben pompázik.

Lassan megyek az úton, pontosabban csak tudom, hogy az úton, de bármerre nézek, így szemüveg nélkül bármerre indulnék, felfedezhetnék egy utat. Valahogy, a homály arra tisztulna ki amerre éppen elindulok. Most biztos vagyok benne, hogy jó úton járok, de az is lehet, hogyha nem biciklivel lennék, merészebben indulnék el egy másik úton felfedezni, hogy az merre vezet.

 Amiket most látok apró kicsi zöld, világoszöld foltok, barna vagy világos barna hosszú fa szárakkal. Talán csak azért tudom, hogy hol vagyok, mert a tudatomban benne van az erdőnek a képe. Most látok elrepülni előttem egy gyönyörű szép fénylő kis gömböt, amit akár angyalkának vagy tündérkének is vélhetnék, ha nem tudnám, hogy igazából ez egy pillangó. Valóban egy pillanatra fel is veszem a szemüvegemet, már csak azért, hogy meggyőződjek róla, hogy amit a valóságnak gondolok az valóban az is. És szemüvegen keresztül ezt a kis villódzó pöttyet valóban egy fehér káposztalepke pillangónak vélem felfedezni. Egy pillanatra csalódott is vagyok. Talán jobban örültem volna ha nem látok semmit, vagy éppen eltűnik a szemem elől abban a pillanatban amikor felveszem a szemüveget. Akkor megmaradhatott volna bennem az a remény, hogy az mégiscsak egy földöntúli kis természeti lény.

És a pillangó újra itt köröz körülöttem, előttem és gyönyörű szépen, mint egy kis buborék. Olyanok a körvonalai, de magából a kis körvonalakból, ha nem lenne előttem a pillangó képe, nem tudnám hogy mi az.

Most több kis felvillanó képet látok, ezek közül lehet egyik másik pillangó, egyik másik egy lehulló falevél, amiket a lombokon keresztül rávillanó napfény sugara ilyen kis csillogásszerűre varázsol. Elindulok, és ahogy megállok egy pillanatra, úgy érzem, hogy akár másfele is elindulhatnék, de tudom a célomat és úgy emlékszem, hogy jobbra kell kanyarodnom ahhoz, hogy odaérjek.

Akácfák és nyárfák vannak itt. Van egy kedvenc fám egy hatalmas tölgyfa, amit még gondolom nem értem el, de hamarosan megközelítem. Már ropognak alattam a levelek, ami azt jelenti, hogy hiába van ma még csak szeptember 9, az ősz visszavonhatatlanul beköszöntött. Emellett állítólag a mai nap a dimenzióváltás napja. Szemüveg nélkül én is más dimenzióban járok…